Hétszínvilág Vendégház
Elérhetőség

Elérhetőség:

Cím: 4211 Ebes, Rákóczi u. 36.

Mobil: +36 20/244-0814
Email:
hetszinvilagvendeghaz@gmail.com

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látnivalók

 

Látnivalók:

 

Ebes

A települést már a honfoglalás előtt lakták, melynek bizonyítékául szolgál a falu határában található Templom-dombon az Árpád-kori templom maradványai. A jelenlegi falut 1952-től kezdték újraépíteni a 4-es főút és a Záhonyt-Budapestet összekötő vasútvonal közötti területen. A településen a jellegzetes építészeti stílusú, úgynevezett „FAGI” lakóházakat építettek először. 2000-ben az önkormányzat Ebes központi terén, a Széchenyi téren, Győrfi Lajos szobrászművész által készített Széchényi István egész alakját ábrázoló bronzszobrot állított fel. A település látványosságai közé tartozik a Széchényi Ferenc Kistérségi Tájmúzeum, melynek udvarán emlékművet állítottak fel az 1952-ben kitelepítettek emlékére. A Múzeum állandó kiállításai: Kitelepítettek kiállítása, Retró kiállítás. A reformátum templomot 1992-ben kezdték el építeni, s a templom átadására 1997. október 5-én került sor a templom átadására Dr. Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök és Bukáné Zakar Zsuzsanna lelkészi szolgálatra hazajött tiszteletes asszony ünnepi istentisztelete mellett. A Szent Lőrinc katolikus templom alapkőletételére 1997-ben került sor, melyet Bosák Nándor megyéspüspök szentelt fel 1998. augusztus 9-én.

 

Bővebb információ a településről: www.ebes.hu

 

 

Hajdúszoboszló

www.hajduszoboszlo.hu

 

Debrecen

www.debrecen.hu

 

Hortobágy

http://www.hnp.hu/

 
Naptár
2026. Február
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
01
<<   >>
 
Linkek

www.szallas.hu

 

 

 
Tartalom

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA